Sulyok Miklós: Tájemlékek, térképzetek

Plesz Antal építész mester aforizmája szerint „Korkülönbség már pedig nincsen, csak kor van és különbség.” Vagyis mindegy, fiatal vagy-e vagy öreg, ha jó, amit csinálsz, akkor jó, ha meg rossz, akkor azt semmi sem menti. Szóval nem egyszerű az induló művész munkáinak sajátosságát megragadni, mert nem az életkorral kell foglalkoznunk, hanem a művekkel, engem mégis érdekel a művészi pályakezdés helyzete. Kontra Ágnes a lehető legjobban indul, hiszen ott van festményeiben az a felütés, a festői probléma felvetése, amely megalapozza a művész jövőjét. Ez a felvetés pedig a semmit, a tárgyat és a szemlélőt magában foglaló közeg, másképpen atmoszféra megragadásának szándéka. (A közegről ő maga is beszél egy szövegében.)

De mielőtt a művekről szólnék, hátralépek, és szemügyre veszem Kontra munkáinak viszonyát a mai képzőművészethez. Azt látom, hogy a technikai médiumok helyett a táblaképet választja. Úgy dönt, elfordul a hétköznapokat a műbe ömlesztő, a hígat is felhígító, a művészetet az élettel összefolyató művészettől. Látványelvű festészetet művel, de mert nem a természetábrázolás a célja, ez magával hozza a sűrítés szükségességét – s éppen a sűrítés, az intenzitás az, ami alapvetően megkülönbözteti őt a mai művészeti főáramtól, ahol mint szédült lepkék, művészek tömegei keringenek a mindennapiság meleg fénykörében. Ma egyre terjed a képzőművészetben az informellel, a szürrealizmussal, az impresszionizmussal fűszerezett látványelvű festészet, éppen az átszociologizált, aktivista jellegű poszt-poszt avantgarde irányzatok alternatívájaként.

S itt térek vissza azokra a festői problémákra, amelyeket a műveiben érzékelek. Belső vízióból kiindulva dolgozik, s ez ma, amikor a tagolatlan, véletlenszerű életfolyamat a művészeti gondolkodás tárgya, nem is olyan természetes, mint ahogyan gondolnánk. Mányoki Endre éppen ezt a belső víziót elemezte nagyvonalúan és bőségesen Kontra Ágnes Volvo Galériabeli kiállításának két héttel ezelőtti megnyitóján, amikor egy másik, egy felsőbb létvilágról szóló híradásnak nevezte a munkáit. Igen, a festő összesűríti művében a szellemi világról szerzett tudását, már ha van neki ilyen. Ágnes, láthatóan, rendelkezik ezzel a tudással, s a képein születő, éppen csak sugallt, érzékeltetett köztes tér léte az üzenet, amelyet, Mányoki szavaival, „nekünk barlanglakó embereknek” elhoz. Úgy rémlik, mintha egy-egy metafizikus telítettségű Mednyánszky tájkép igen-igen kinagyított részlete kelne életre Ágnes munkáiban, azok a tájak, amelyek valójában lelki terek.

Milyen eszközökkel jeleníti meg a megjeleníthetetlen közeg-et? A földszínek, az okker, a barna, a zöldek, az ég örökké változó kékjei, szürkéi, és a festék anyagának mozgása hozza létre azt az imaginárius tájat, amely látomásosan lebeg a képtérben. Azon a határon van az ábrázolat, ahol nem tudjuk eldönteni, éppen kibontakozik, vagy ellenkezőleg, éppen eltűnik látásunk elől. Ez a feszültség tartja életben Ágnes képeit, és tart izgalomban bennünket és indítja meg fantáziánkat. Mindez történik annak ellenére, hogy szűkszavú, redukált formákba rendeződik az ő festői világa. A határozott és határozatlan vibrálása, a látvány folyamatos alakulása, a fókuszálás, szemmel és fejben, ahogyan a néző megteremti a látványt, ez a munka teremti a képek varázsát. Az is jótékony feszültséget terem, hogy nem tudjuk megállapítani, miért olyan bensőségesek ezek a tájképek, amelyeken bár nincsenek emberek és nem történik bennük semmi, mégis valahogyan lélekkel telítettnek érezzük őket.

Kivel tart szemléleti rokonságot ez a festészet? Az idősebb mesterek közül Szüts Miklós árvízi tájképeivel, Vojnich Erzsébet, üres, de mégis telített tereivel, azután Szűcs Attila korai külsőivel. Érdekes, hogy a szinte Ágnes kortársainak nevezhető Sensaria társaság festőivel milyen kevéssé függ össze művészete.

Kívánom festőnőnek, hogy festészete megtalálja a közönségét, de úgyis mondhatnám, fedezze föl őt magának a művészetszerető közönség. Mi már megtettük.

Sulyok Miklós - művészettörténész
Budapest Galéria, Kontra Ágnes festőművész kiállítása elé

 

Retorta galéria, kortárs művészeti kiállítássorozat, 2006
A kiállítás kurátora: Döme Gábor művészettörténész
Kiállítók: Kontra Ágnes, Halmi-Horváth István, Schmal Róza